A Bükk égbe törő magaslatai mellett jelentéktelen túracélpontnak tűnhet ez az alföld-peremi erdőfolt Kerecsend határában, kora tavasszal mégis érdemes felkeresni.
Ide a “zordon Kárpátok”-nál valamivel korábban érkezik a tavasz, hisz jóval a későn ébredő hegyvidéki erdők előtt zöldbe borul. Ráadásképpen országos jelentőségű védett terület, ahol egy 3,5 km-es tanösvény is létesült - nem véletlenül.
A Kerecsendi erdő kora tavasszal
Az Alföldön az erdő napjainkban ritkaság. A természetes erdőknek csak keskeny foszlányai maradtak meg, leginkább a nagy folyók gátjai által szűkre szabott hullámterekben, míg a többi, erdőnek nevezett terület - kevés kivétellel - gazdasági célokat szolgáló faültetvény. A Kerecsendi-erdő egykori társait mára teljesen felemésztette a mezőgazdaság, ahogyan őt magát is körülveszik a szántóföldek. Az, hogy a hajdan itt kialakult erdőségnek legalább egy része mégis megmaradt, annak köszönhető, hogy az 1700-as évek elejétől a második világháborút követő államosításig az Egri Érsekség fácánoskertje volt, így területe hosszú ideig mentesült az egyéb haszonvételek alól. Ekképpen vált az alföld eredeti vegetációjának, az erdős sztyeppnek a hírmondójává ez a száz hektárnyi tatárjuharos lösztölgyes.
A bevezető földút az erdő szélén haladó 3-as főútról tér le, majd egy kis, parkolásra alkalmas tisztás után kezdődik is a tanösvény. A földút mindkét oldalán virágszőnyeg köszönti a látogatót, ahogy a geofiton (hagymás, gumós) növények kihasználják a talajra bőségesen jutó fényt, mielőtt a fák kibontják lombkoronájukat. Epergyöngyikék kéklenek, salátaboglárkák sárgálnak az odvas keltikék lila-fehér tengerében, a levegőt virágok illata és beporzóik zümmögése tölti be, távolabbról madárdal hallatszik - minden érzékszervnek jut valami a tavasz hangulatából.
Poszméh látogatja az odvas keltike virágát
Epergyöngyike
Az erdő magasabb szintjei is változatosak. Többféle korú és fajú fa figyelhető meg, csak az igazán koros nemzedék képviselői hiányoznak. Állva elszáradó és kidőlve korhadó fa viszont akad bőven, körülöttük cserje méretű utódaik igyekeznek társaik fölé keveredni a fényért vívott harcban. Helyenként kisebb-nagyobb tisztások engednek még több teret a virágok és a rovarok számára. Mindez a természeti folyamatok körforgásán túl egy másik gondos tervezésnek is az eredménye. Néhány évtizeddel ezelőtt még a természetvédelmi szempontokat mellőző, hozamvezérelt gazdálkodás folyt itt is, ami egyre sivárabbá alakította az értékes, ősi eredetű élőhelyet. 1959-es védetté nyilvánítása után ehhez képest már javulásnak indult az erdő szerkezete, de az igazán jelentős változást az utolsó évtized hozta meg azzal, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság lett a vagyonkezelője: 2010 óta már csak a természetességi állapotot javító beavatkozások történnek annak érdekében, hogy az erdő minél előbb megfelelő élőhellyé válhasson a sztyepperdei életközösség számára.
A forgalom zaja erős kontrasztként hallatszik be, ahogyan a tanösvény a 3-as főúttal párhuzamosan halad. Ám ez valahogy mégsem zavaró, inkább kiemeli a hely különleges hangulatát. Olyan érzés, mint a zsúfolt belvárosi utcáról térni be egy régi templomba. Az út pár száz méter után délnek fordul és a zaj fokozatosan eltűnik, a virágszőnyeg viszont elképesztővé sűrűsödik. Amerre a szem ellát, a keltikék teljesen beborítják a talajt.
A régi erdészeti út helyét a lágyszárúak és a gyalogút veszik birtokba
A helyben korhadó fekvő holtfában a mohák elegendő nedvességet találnak
Virágszőnyeg
Az erdőnek a Laskó-patak löszös terasza ad helyet, amelybe jó nagy árkokat mélyítettek az időszakos vízmosások és az úton keresztbe dőlt fák is gyakoriak. A terepviszonyok mindezek ellenére nagyon kedvezőek egy könnyű túrához. A korábban fakitermelési céllal létrehozott utak mára gyér forgalmú gyalogösvényekké változtak. Bár nyaranta annyira megnő rajtuk a csalán, hogy helyenként elvesztik ebbéli funkciójukat, tavasszal jól járhatóak, ezért ilyenkor érdemes felfedezni az élettel teli erdőt, megfigyelni a kisvizek benépesülését, nappali lepkéket fotózni, madarakat keresni távcsővel vagy anélkül. Egy kidőlt fatörzs kérge alatt jól láthatóan ujjnyinál is vastagabb járatokat rágtak a szarvasbogár, orrszarvúbogár vagy cincér lárvái. A holtfákhoz kötődő rovarok a fészkeléshez készülő énekesmadarak seregét táplálják, de a harkályok most náluk is aktívabbak. Egy zöld küllő menekül az út nyiladékában. A nagy fakopáncsok dobolása és egy fekete harkály “kiáltozása” közben a tájékoztató tábla ritkábban látható madarakról, uráli bagolyról, gyöngybagolyról, fekete gólyáról is mesél. Él itt nyuszt, mogyorós- és erdei pele, de ezek éjszaka aktívak. Nappal jó eséllyel mezei nyulat, mókust, rókát, őzet láthatunk.
Lárvajáratok a kéreg alatt
Nagy fakopáncs
Díszes tarkalepke
Nagy pele
A fásszárúak között a tölgyek uralkodnak. Magyarország domb- és hegyvidékeinek legjellegzetesebb fája a kocsánytalan tölgy, de akad itt molyhos tölgy és az alföldön jellemző kocsányos tölgy is. Legnagyobb számban a melegkedvelő csertölgy alkotja az állományt, amely elterjedésének északi határa közelében hajlamos a gazdasági szemmel előnytelen fagyrepedésekre, esztétikai elváltozásokra, gombabetegségekre, viszont a korhadékevő rovarok számára épp ezzel teremt ideális körülményeket. Az elegyfafajok (pl. nyarak, füzek, juharok, vadgyümölcsök) aránya egy természetes erdőben meglehetősen nagy, ennek az elérése az itteni természet-helyreállító beavatkozások során az egyik alapvető prioritás.
Mezei juhar levele készül
Természetvédelmi erdőkezelés
Első körben az idegenhonos, esetleg invazív fafajok eltávolítása történik, mivel ezek terjeszkedése mindig az őshonos fajok kárára történik. Itt az akác, a bálványfa és a korábbi erdőgazdálkodás során betelepített vörös tölgy volt ilyen. A kivágásukkal keletkezett tisztásokon a természetvédelmi kezelő segíti az esetleg már ott lévő tölgy magoncok és sarjak megerősödését, de őshonos facsemeték telepítésével és magok ültetésével is támogatja, hogy minél előbb benépesüljön a mentesített terület. Ebben az erdő lakói is sokat segíthetnek: a mókusok és a szajkók táplálékuk raktározása közben rengeteg olyan makkot rejtenek el, amelyekből facsemeték fejlődhetnek, így számukra csak ki kell helyezni egy fára rögzített tálcán a muníciót. Fadöntéssel, álló fák gyűrűzésével (a vízszállító kéreg megszakítása körben), sebzésével is hoznak létre mesterséges lékeket, amelyek az erdő természetes dinamikáját utánozzák: helyben maradó holt faanyagot képeznek, és fényt engednek az alsóbb szintekre. A korábbi egynemű szerkezethez képest így viszonylag gyorsan több lombkoronaszint alakul ki. A kezeléssel érintett “lékeket” az őzek, szarvasok és vaddisznók miatt körül szokták keríteni, hogy a fiatal fáknak legyen esélyük megerősödni, mielőtt a csúcsragadozók hiányában túlszaporodott vadak lerágnák. Ezekkel a kerítésekkel lépten-nyomon találkozhatunk és magunk is láthatjuk, hogy belül a cserjeszint sokkal gazdagabb, mint a kerítés külső oldalán. Az újulat megsegítése mellett ugyanilyen fontos az idős faegyedek megóvása, megkülönböztetett védelme, amelyek évszázados léptékben természetvédelmi nyelven szólva biotópfává fejlődnek. Ezek képesek igazán magot szórni, odvasodni, vagy nagyobb fészkeket megtartani. Mindezen beavatkozások azt a célt szolgálják, hogy újabb mikroélőhelyek jöjjenek létre, melyek minél több gomba-, állat- és növényfaj számára jelentsenek lakóhelyet, búvóhelyet, táplálékot, növekedjen a biológiai sokféleség. Ez egyúttal erősíti az erdő természetes immunrendszerét is: egy változatos erdő nincs kitéve a mindent egyszerre letaroló károsítóknak, szélviharoknak, de még a kiszáradásnak is jobban ellenáll.
Döntéssel, sebzéssel és gyűrűzéssel kialakított mesterséges lék
Vadvédelmi kerítés a lék körül
Az erdőből a túlsó felén kilépve az eddig gyakran hallott vijjogás forrására is fény derül a nászrepülést bemutató egerészölyvek képében. Az erdő szegélye szintén figyelmet érdemel, hiszen ahol nem szántják a fákig a földet, széles és fajgazdag átmeneti zóna alakul ki, mely védi a zárt erdőt a széltől, segít fenntartani az erdőklímát, táplálkozó helyet nyújt a lepkéknek, fészkelőhelyet az énekesmadaraknak.
Erdőszegély
Sztyepprét
A védett terület legdélebbi nyúlványánál egy délies kitettségű lejtő tetejéről szép kilátás nyílik az erdőt keletről határoló Laskó-patak vizenyős medencéjére. A Lógó-partnak nevezett terület a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet része. A napsütötte domboldalon szép számban virítanak a sztyeppéken honos tavaszi héricsek, a Kárpát-medencében bennszülött janka tarsókák társaságában. Héricsekkel, igaz kisebb számban, már az erdő tisztásain is találkozhattunk. E helyen egy évszázada még legelő lehetett, az erősen mérgező növény viszont ezt nem bánja, hisz' a legelő állatok elkerülik. Ennek ellenére egyedszáma – különösen az Alföldön – mégis megfogyatkozott, mert amellett, hogy a mezőgazdaság sok helyről kiszorította, látványos virágaiért és gyógyhatása miatt is gyűjtötték. Védelmét is a nagy mennyiségben való gyűjtés tette szükségessé. Néhány leánykökörcsin csoportra is bukkanhatunk a közelben. A kökörcsin neve a régi török köznyelvből származik, akkoriban a kök kéket jelentett. A szintén tavasszal virágzó kökény is így kaphatta nevét, ami az erdőszegély egyik jellemző alkotója. A kökörcsin és a hérics a magyar nép régi ismerősei, őseinkkel éltek együtt Eurázsia sztyeppéin.
Janka tarsóka
Tavaszi hérics
Leánykökörcsin
A Kerecsendi Berek-erdő, régi nevén Fácános-berek, nem a kalandvágyók Mekkája. Kisebb túrára, kirándulásra viszont remek lehetőséget teremt, ideális terepe a bóklászásnak, felfedezésnek, elmélkedésnek, vagy akár az erdőfürdőzésnek. Nagyon fontos, hogy a legszélesebb körben felismerjük azt a mással nem helyettesíthető értéket, amit ezek a még életképes refúgiumok jelentenek, ahol élményeket, ismereteket gyűjthetünk, testi-lelki egészségünket szolgálják, de mindenek előtt a sokszínű élővilág menedékei.
#LIFE4OakForests