A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „Mátra kincsei természetismereti és természetvédelmi verseny” címmel a Mátra természeti értékeinek megismerésére invitáló természetvédelmi versenyt hirdet általános iskolás diákok részére.
A verseny résztvevői iskolai tanulmányaikat kiegészítve kapnak átfogó képet a Mátra természeti értékeiről és azok védelméről. Bár a feladatok a Mátra kincseit helyezik előtérbe, egyéb, az ország más tájaira is kiterjedő természetismereti tudást is elsajátíthatnak a diákok. A verseny során szerzett ismeretek kiváló alapot jelentenek a diákok szemléletformálásához, hogy később a természet szépségére és védelmére érzékeny, tudatos felnőtt válhasson belőlük.
A verseny három online fordulóból és egy, a mátrafüredi Harkály Házban megrendezésre kerülő döntőből áll.
A versenyre két korosztályban, 5-6. osztályos és 7-8. osztályos diákokból álló három fős csapatok jelentkezését várjuk.
Az első három forduló feladatsorai elektronikus úton kerülnek kiküldésre a versenyre regisztrált csapatok részére. A kitöltött feladatlapok szintén elektronikus úton kerülnek visszaküldésre a versenyszervezőnek a megadott határidőig.
Az első három forduló alapján legtöbb pontot szerzett 5-5 csapat kerülhet be a márciusban megrendezésre kerülő döntőbe.
A döntőbe jutott csapatoknak előre meghatározott témában projektmunkával kell készülniük. A döntő két fordulós: a délelőtt folyamán a csapatok beszámolnak az általuk végzett projektről kiselőadás formájában. Ezt követően elméleti feladatok megoldásával adnak majd számot tudásukról. Ennek a fordulónak a végén részeredményt hirdetünk. Mindkét korosztályban az első három helyezett csapat tovább jut a délutáni fordulóra, ahol terepi feladatok megoldása során áll fel a végső sorrend.
A döntőbe jutott csapatok tárgynyereményekben részesülnek, a legjobb eredményt elért csapatok a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóhelyeire, programjaira is lehetőséget kapnak belépni.
· Regisztrációs időszak: november 4 – november 22.
· Első forduló: december 2 – december 20.
· Második forduló: január 6 – január 24.
· Harmadik forduló: február 3 – február 21.
· Döntőbe jutottak értesítése: március 3.
· Döntő: március 25.
Jelentkezési lehetőség a harkalyhaz@gmail.com e-mail címen.
A jelentkezésnek tartalmaznia kell a csapatok nevét, a csapatok tagjainak nevét, az oktatási intézmény nevét, címét, a korosztály megjelölését, a felkészítő pedagógus nevét és elérhetőségét (e-mail cím, telefonszám).
További információ, érdeklődés a +36 30 327-0301 telefonszámon.