„Szendergőktől a hétalvókig – Téli álmot alvó állatfajok a Nógrádi Tájegységben”

1
„Szendergőktől a hétalvókig – Téli álmot alvó állatfajok a Nógrádi Tájegységben”

Gyönyörű karácsonyi hangulatot teremtve, meleg teával és többféle süteménnyel várták a hallgatóságot a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium tanárai és a kollégium dolgozói.

Németh Bálint előadása a „Szendergőktől a hétalvókig – Téli álmot alvó állatfajok a Nógrádi Tájegységben” címmel olyan sok hallgatót vonzott be a kis kollégiumi előadóterembe, hogy sem az ülőhelyek száma, sem az 50 főre előre nyomtatott jelenléti táblázatunk nem volt elegendő az eseményre. Miután minden technikai problémát sikerült orvosolni, elkezdődött az érdekes és részletes bemutató a téli táplálékhiány átvészelésére kialakuló stratégiákról az állatvilágban.

Jóleső érzés fogott el abban a kis teremben, ahol együtt ült az igazgató, a középiskolás diák, az általános iskolai tanuló és a nyugdíjas érdeklődő. Ki a lábát feldobva a fotelben, ki a mamuszában üldögélve, ki alkalmi ruhában megtisztelve az előadót hallgatta figyelmesen, olykor-olykor felnevetve a természetvédelmi őr tapasztalatait. Lehet, hogy csak az ünnepi hangulat játszik velem, de nagyon nagy büszkeség fog el, ha arra gondolok, hogy ezekkel a gyerekekkel és pedagógusokkal milyen sok közös programunk, foglalkozásunk volt már együtt. Ült a közönség körei között olyan kisdiák is, akinek már óvodában is tartottam játékos foglalkozást. Most pedig itt ül egy szakmai előadáson és jegyzetel és kérdez... Ezek a gyerekek örülnek nekünk. Felismernek, beszélgetnek velünk. Van, hogy előadásunkból idéznek, vagy hogy egy kedves, vagy vicces emlékük van egy-egy foglalkozásról. A közös emlékek pedig nyitottá teszik őket felénk, így nyitottá teszik őket a természetvédelem felé is. Igen, tudom, 5-öst kapnak az előadásokon való részvételért. Meg is érdemlik. Bár felmerül bennem a kérdés, hogy a jelenlevők közül - akiknek a fele kitűnő tanuló - tényleg az 5-ösért jött el? A nyugdíjas, az érdeklődő és a pedagógus kitől és mire kap 5-öst?

A mai napon, a pásztói kollégium kis előadóterme megtelt sütemény és forró tea illatával, a mamuszos és lábfeldobós diákokkal, igazgatókkal, nyugdíjasokkal, pedagógusokkal...és összekötött bennünket a természet szeretete. Várom már a következő nagyszerű előadást, ahol környezeti nevelőként ismét láthatom a szemekben a kíváncsiság és érdeklődés csillogását, ami egy pozitív visszacsatolás a munkánk fontosságáról és eredményességéről.

Köszönöm a Nógrádi Tájegység természetvédelmi őreinek, hogy alapos felkészültséggel és maximális szakmaisággal tartják meg nekünk hónapról-hónapra a nógrádi természetvédelmi értékeink bemutatását. Köszönöm a Mikszáth Kálmán Gimnázium pedagógusainak, hogy keresik a nemzeti parkkal való együttműködés lehetőségeit és ösztönzik diákjaikat, hogy minél többen vegyenek részt a programjainkon. Köszönöm az érdeklődőknek, hogy velünk tartanak ezeken a tájékoztató előadásainkon.

Csákiné Dobos Laura

Kapcsolódó

2023/1 5. Butterfly studies

2023/1 5. Butterfly studies

2023.07.10. 15:54
Am heutigen Tage durfte ich zwei Ranger und einen aus Deutschland angereisten Forscher (juhuu) in ein Waldstück nahe Kerecsend begleiten. Der Forscher wollte die gefährdete Schmetterlingsart Maivogel (Euphydryas maturna) (Wikipedia-Link für die Interessierten: https://de.wikipedia.org/wiki/Maivogel ;) ) untersuchen, bzw. besser gesagt deren Raupen und Lebensraum.Der Maivogel kommt natürlicherweise in Ost- und Mitteleuropa vor, jedoch nur sehr lokal und die Populationen liegen weit verstreut. Leider ist er, wie so viele Arten, stark vom Aussterben bedroht (unter anderem aufgrund von Lebensraumverlust durch Forstwirtschaft und dem Einsatz von Insektiziden). In Deutschland gibt es beispielsweise nur noch vier verschiedene Populationen. In Ungarn gibt es noch eine etwas weitere Verbreitung (bei der letzten Zählung wurden etwa zwanzig Individuen festgestellt), unter anderem auf dem Gebiet des Bükk Nationalpark Direktorats in der Nähe der Kleinstadt Kerecsend. Aus diesem Grund ist der Forscher extra aus Deutschland angereist, um sich hier ein Bild der Lebensräume zu machen.Wir machten uns also auf die Suche nach den Raupen des Maivogels, welche für gewöhnlich an Eschen und Ligustern zu finden sind. Leider hat das Wetter mal wieder nicht mitgespielt (warum schneit es im April L ??) und die Raupen haben sich alle verkrochen, sodass nicht einmal der speziell darauf trainierte Artenspürhund die Raupen finden konnte.Alles in allem war es jedoch ein interessanter (wenn auch seeehr kalter) Nachmittag, bei dem ich wieder etwas Neues gelernt habe.Zum Abschluss haben wir uns noch bei einem Kaffee aufgewärmt und dann war es Zeit für den Feierabend!
Tovább olvasom